Négyszeresére nőhet a féktávolság a nem megfelelő nyári gumi miatt

A különösen hideg tél után közeledik a nyár, ilyenkor nem csak a ruhatárat érdemes felfrissíteni, de az autónk gumijait is. A Delticom szakértői fontosnak tartják, hogy az autósok a téli gumik kiválasztásához hasonló figyelmet szenteljenek a nyári időszakra szánt szettekre is.

A vezetők gyakran figyelmen kívül hagyják az abroncsaik állapotát. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy autózás közben az utasok és a saját biztonságuk is egy dolgon múlik: a gumik és az út közötti kapcsolaton.

„Ahogy beköszönt a jobb idő, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az utak újra teljesen biztonságosak, már nem számít, milyen abroncsokkal van felszerelve a gépjárművünk. A feltételezés azonban korántsem igaz. Egy-egy tavaszi zápor, kiadósabb esőzés csúszós körülményeket és átfolyásokat okozhatnak az utakon. A síkos úton csökken autónk kontrollálhatósága, a féktáv pedig akár négyszeresére is nőhet” – mondta Szikora Csaba, a egy nemzetközi online gumiforgalmazó cég hazai leányvállalatának szakembere.

A nyári gumik maximális biztonságot, kiváló teljesítményt garantálnak 7°C felett: összetételüknek és kialakításuknak köszönhetően a kocsik tapadása és kezelhetősége is megfelelő, akár száraz, akár nedves aszfalton autózunk. Emellett a szettek élettartamát növeli, az üzemanyag-fogyasztást pedig optimalizálja a megfelelő abroncsok használata.

Hasznos tippek a megfelelő nyári gumi kiválasztásához
A használat mértéke és a gumik kémiai összetételének változása egyaránt hatással van az abroncsok élettartamára. A szakértők szerint a gyártástól számítva 4-5 évente érdemes lecserélni a nyári garnitúrát. Addigra a gumik anyaga sokkal keményebb, tapadása pedig kisebb lesz. Extrém használata mellett maximum három évig tanácsos ugyanazzal a szettel autózni.

A piacon több márka számtalan specifikációjú abroncsa közül válogathat az autós. A kocsi potenciális teljesítményével kapcsolatban a gumi átmérője, szélessége, szerkezete, terhelési és sebesség indexe egyaránt iránymutató. Például minél nagyobb az abroncs átmérője, annál kontrollálhatóbb a jármű és annál biztosabb, erősebb a lefékezés. Emellett hasznos információt nyújt az EU-s matrica jelölési rendszer is, ami a gumi gördülési ellenállását és vízkiszorító képességét osztályozza A-tól G-ig, valamint jelöli jellemző zajkeltő mértékét.

Ez a vállalat egyedülálló módon segíti a vásárlás előtt állókat a megfelelő döntés meghozatalában. „A különböző szervezetek gumitesztjei nagyon hasznosak, de igazán hiteles és fontos információkat maguk az autósok tudnak adni. A mindennapi használat során szerzett tapasztalataik alapján. A Delticom ezért hozta létre a gumiteszt oldalát, ahol vásárlóink megoszthatják egymással észrevételeiket a különböző méretű, összetételű, más-más technológiával készült nyári abroncsokról. A felületre eddig több mint 500.000 tesztjelentést töltöttek fel, ami közel 6,3 millió megtett kilométeren alapul” – tette hozzá Szikora Csaba.

Mit ellenőrizzünk a nyári abroncsokon felszerelés előtt?
• Vizsgáljuk át alaposan az abroncsokat, hogy van-e rajtuk látható anyaghiba!
• Ellenőrizzük a gumik profilmélységét!
Ha az érték a 75 cm-t meg nem haladó átmérőjű gumiabroncs esetében 1,6 mm vagy az alatt van, illetve az abroncsok mintázatába beépített indikátorok már tisztán kivehetők a mintázatban, akkor már fel se szereljük az adott abroncsokat! A 75 cm-nél nagyobb átmérőjű gumiabroncs – általában teherautók – esetében már 3 mm-es mélység esetén le kell cserélni a gumiabroncsot.
• Vegyük figyelembe abroncsaink életkorát! A 4-5 évnél idősebb gumikat már ne használjuk, még akkor se, ha korábban csak a garázsban vagy a padláson pihentek!
Az abroncsok életkorának meghatározásában segítségünkre lehet az oldalfalon feltüntetett DOT szám.
• Hideg állapotukban ellenőrizzük a kerekek légnyomását!
A nem megfelelő értékre felpumpált abroncsok következtében ugyanis csökkenhet a gumik élettartama, valamint az autónk is kezelhetetlenné válhat.
• Az abroncsok elhasználódásának, kopásának lassítása érdekében szezononként változtassuk meg pozíciójukat a kocsin!


Forrás: gumipiacmagazin.hu